A félbemaradt építmények elkészítéséért a vállalkozóknak járó díjat a vállalkozási szerződés alapján elvállalt össz műszaki tartalom és a ténylegesen elért műszaki készültség egymáshoz viszonyított százalékos arányának meghatározásával és ennek a vállalkozási szerződésben szereplő általánydíjra való vetítésével kell számítani.
Azt kell meghatározni, hogy a vállalkozó költségvetési számításai alapján mennyi a részarányos költségvetési fokhoz igazodó a kikötött általányárból és az elvégzett munkára eső hányad. A félbemaradt létesítmény felett tulajdonjogot a vállalkozó nem szerez,ezért az el nem készült építmények forgalmi értéke a vállalkozói munkavégzés szempontjából közömbös.
Amennyiben a vállalkozási szerződés jogi személyek között jött létre, a túlfizetett vállalkozói díj tekintetében a visszafizetési kötelezettség a vállalkozó gazdálkodó szervezetet- és nem a társaság nevében eljárt, egyébként esetlegesen bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható természetes személyeket- terheli.
Egyik bíróság ügyben a Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati eljárásban azt a jogkérdést kellett eldöntenie, hogy létrejön-e ráutaló magatartással a vállalkozási szerződés a megrendelő által megjelölt áron, ha a vállalkozó azt szóban ugyan nem fogadja el, de a felkínált munkát elvégzi; más szóval, lehet-e a szerződő felek között a helyben szokásos piaci ár alapján elszámolni, ha a felek eltérő szerződési árat jelöltek meg.
A Legfelsőbb Bíróság a fenti jogkérdés eldöntésénél abból indult ki, hogy a Ptk. 389. §-a szerinti vállalkozási szerződés létrejöttekor a vállalkozó a munka elvégzésére, a megrendelő pedig a díj kifizetésére vállal kötelezettséget. A megrendelő díjkikötése esetén a vállalkozó mérlegelheti, hogy a felajánlott díjért elvégzi-e a munkát. Erre tekintettel a szerződés megkötésekor a megrendelő van abban a pozícióban, hogy döntsön, elfogadja-e a vállalkozó árajánlatát vagy sem. A perbeli esetben azzal a szóbeli kijelentéssel, hogy a felperes nem fogadja el az alperes által megjelölt árat, nem nyert jogosultságot az ár egyoldalú meghatározására. Miután a felperes elkezdte a munkát, majd kb. 40 alap feltöltése után, amikor kérdésére az alperes maximum 1900 forint/m3-es árat ajánlott, azt tovább folytatta. A vállalkozó ezen magatartását az ár elfogadásaként kell értékelni, mert legalábbis belenyugodott abba, hogy amennyiben a megrendelő álláspontja nem változik, az általa ajánlott áron számolhatja el a munkát. A szerződést tehát a megrendelő ajánlatában szereplő áron létrejöttnek kell tekinteni.
A perbeli szerződés megkötésekor már nem voltak érvényben kötelező hatósági építőipari árak, ezért helyesen hivatkozott az alperes arra, hogy az ár a felek szabad megállapodásának tárgya, és a jelen esetben az ár kérdésében nem volt szükség a szakértői bizonyítás lefolytatására. Szükséges megjegyezni, hogy a BH1996. 584. jogeset eltérő tényállású ügy volt, mert abban a vállalkozó árat nem közölt, csak annyit mondott, hogy „nem fogunk összeveszni”. Általános érvénnyel kimondható, hogy a vállalkozási szerződés ráutaló magatartással történő létrejöttének megállapítása esetén a bíróság a vállalkozói díjat csak olyan összegben állapíthatja meg, amely a felek szerződési nyilatkozataiban is szerepelt. A piaci átlagár megállapítására csak a felek ilyen tartalmú nyilatkozatai alapján kerülhet sor.