Önkormányzati lakás cseréje

Az önkormányzattal bérleti jogviszonyban állók – az általános szabályozás értelmében – kezdeményezhetik a lakáscserét, vagyis élhetnek a csereügylet lehetőségével, de természetesen a helyi rendeletek a mérvadóak.

„Örökbérleti jog átadó” – meghatározott összeg ellenében. Gyakran találni efféle felhívásokat az ingatlanhirdetések között. Fontos tudatosítani azonban, hogy az önkormányzat tudta és írásbeli hozzájárulása nélkül tett ajánlat komolytalan. Akik mégis komolyan veszik, azok bűncselekményhez asszisztálnak, s nem mellékesen, súlyos összegeket veszíthetnek.

Nem árt élni a gyanúperrel, ha a tisztelt hirdető a bérleti jogviszonyért cserébe pénzt kér. A vonatkozó helyi rendeletet azért is célszerű tanulmányozni, mert abból kiderülhet, hogy önkormányzati lakás bérleti joga kizárólag másik lakásra cserélhető el.

A cseréhez tehát minden esetben szükséges a bérbeadó hozzájárulása, továbbá az, hogy a csereszerződést a felek írásba foglalják. A lakáscsere további speciális szabályokhoz kötött. A bérlők megváltozott életkörülményeit köteles az önkormányzat figyelembe venni. Egészségügyi ok, munkahelyváltás, és „lényeges személyi körülmények” – például ha a háztartás létszáma változik – egyaránt méltányolandók.

A hozzájárulást az említett indokok fennállása esetén is meg kell tagadni akkor, ha a bérlőkijelölésre vagy az ismételten gyakorolható bérlőkiválasztásra jogosult, illetőleg az eltartó a cseréhez nem járul hozzá. Bizonyos esetekben ugyanis külön jogszabályban meghatározott szervezetek is élhetnek a bérlőkijelölés, illetve – kiválasztás jogával, függetlenül attól, hogy az ingatlan bérbeadója a tulajdonos önkormányzat – tájékoztatta az Ingatlanmenedzsert dr. Izsák Orsolya ingatlanjogász.

Amennyiben a bérbeadó a lakáscsere szerződéshez történő hozzájárulását nem tagadhatja meg, a csere következtében létrejövő új bérleti szerződés feltételeit sem állapíthatja meg terhesebben a cserével megszűnő bérleti szerződés feltételeinél, kivéve, ha ehhez a csere folytán bérleti jogot szerző hozzájárul.

Csereügylet lebonyolításához a bérlőknek nem szükséges jogi képviselőt fogadniuk, hiszen a hivatalos procedúrára önkormányzatok között, vagy önkormányzaton belül kerül sor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük