Ahogyan én képzelem a Budapesti Ügyvédi Kamarában az oktatást:
- egyetlen tag sem érezheti majd magát szakmai gondjaiban egyedül,
- méltó helyre fog kerülni az oktatás a kamara szerkezetén belül, így önálló alkalmazott munkatárssal, saját helyiséggel, olyan oktatási ügyfélszolgálattal fog rendelkezni, amely kezelni, irányítani tudja majd a tízezer főt számláló kamarán belüli tagok oktatásának szervezését,
- annak „elektronikus” hírrendszerén belül az oktatás önálló oldalon fog megjelenni, mely felület valamennyi tagnak lehetőséget biztosít majd az összes órarendhez, tananyagokhoz való hozzáféréshez, így az ügyvédiskolai, az ügyvéd akadémiai, az ügyvédi átképzési tanrendek tekintetében, az előadások anyagának, az előadók nevének feltüntetésével,
- fontos lesz a vidéki kamarák oktatási rendszerével való kapcsolattartás, együttműködés, megoldott lesz a kamarák egymás oktatói anyagához való hozzáférése, a tapasztalatcserék, a kölcsönös előadások szervezése,
- gondolva a kisgyermekes, vagy egyéb okból szünetelő kollégákra, az oktatási munkaprogramban helyet kap majd a távoktatás megszervezése is,
- elkezdődik a papír és „elektronikus” formában is a tankönyvek, az oktatási segédanyagok kiadása, érdekeltekhez való eljuttatása,
- kiemelt szerepet kap majd a tehetséggondozás, az utánpótlás biztosítása, ezért kiemelten támogatni fogjuk a tehetségek felkutatását segítő programokat, a perbeszéd versenyt, a szakkutatási programokat.
- akinek van elképzelése, alakítója lehet az oktatási programnak, hiszen a tematika egy önálló oktatási fórumon kerül majd megvitatásra, elektronikus szavazással elfogadásra,
- mindenki elmondhatja majd a véleményét az oktatásról és oktatási programokról, az éves előadás tematikáról,
- minden évben pályázatot írunk ki majd az oktatók számára, így bárki jelentkezhet, de javaslatot is tehet majd a külső oktatók személyére,
- az oktatással valós értéket és használható tudást kívánunk teremteni, ezért a jövőben az oktató ügyvédeket ennek megfelelően választjuk ki a jelentkezők közül,
- folyamatosan biztosított lesz az „elektronikus” oktatás, az állandóan ismétlődő heti rendszerességgel a képzés és az állandó informatikai segítségnyújtás,
- valamennyi módosított jogszabály alkalmazhatóságának javítása érdekében megszervezzük a Minisztériummal való kapcsolattartás rendszerét, ennek keretében a széles körű tagsági egyeztetést, továbbá lobbizni fogunk a javaslattétel lehetőségének biztosításáért.
- a tagságnak szól majd az oktatás, a képzés, a továbbképzés, ezért fontos, hogy tagjaink részt vegyenek az ügyvédeket támogató jogszabályi változtatások előterjesztésében,
- azért fogunk dolgozni, hogy az ügyvédek előnyösebb helyzetbe kerüljenek, munkájukat könnyebben tudják elvégezni, az általuk felvetettek problémák, a jogszabály módosítások előterjesztései eljussanak a döntéshozókhoz,
- a minőségi jogi szolgáltatás „értékesítése” céljából nagy hangsúlyt helyezünk majd az ügyvédi reklámtevékenységek, illetve hirdetési lehetőségek megismertetésére, a jogi gondolkodás ilyen módon való alakítására,
- a változásokat saját javunkra fogjuk fordítani, hogy ami most teher, az később előnyt jelentsen majd,
- nyilvántartjuk majd a tagok szakági érdeklődését, amelyet nemcsak a tagok számára teszünk hozzáférhetővé, ezzel is javítjuk a kollégák „versenyképességét”,
- nagy hangsúlyt helyezünk majd a ránk vonatkozó etikai és egyéb eljárási szabályzatok előírásainak betartására, ezért önálló oktatás program keretében valamennyi szabályzat ismertetésére sort fogunk keríteni,
- folyamatosan látogatható képzések keretében fogunk foglalkozni a fegyelmi eljárásokkal és az ügyvédekkel szembeni kártérítési perekkel, ismertetjük meg a tagságot a MÜBSE szerepével, munkájával
- megszervezi és folytatja tehát az eddigi munkát az ügyvédjelölti oktatásban, az akadémiai oktatásban, a továbbképzésben és közreműködik a kötelező továbbképzések területén is,
- végrehajtja a jogtanácsosok integrációját az oktatásban és gondoskodik az alkalmazotti ügyvéd továbbképzésről is,
- lehetőséget teremt arra, hogy a jogtanácsosok önálló szekciót alakítsanak ki az oktatásban,
- támogatja a folyamatosságot, tovább viszi a szakmáról, értékről és oktatásról eddig kialakított pozitív képet.