Ellenérdekek ütköznek – A tartási szerződés buktatói
Sokan próbálkoznak az ingatlanszerzés speciális formájával: életjáradéki, tartási szerződést kötnek gondoskodásra szoruló emberekkel, akik az életjáradékot és az ápolást ingatlanjukkal „hálálják meg”. A cserbenhagyott idősek ritkán fordulnak bírósághoz – nem úgy az örökösök.
„Idős nénivel vagy bácsival szerény kis lakására életjáradéki szerződést kötne becsületes fiatalember. Előre nagyobb összeget fizetek és havi törlesztést is.” Hasonló szövegezésű apróhirdetést szinte mindennap találni az újságokban.
Nincs törvényi akadálya annak, hogy természetes személyek életjáradéki szerződést kössenek, de komoly döntésről lévén szó, ajánlott ezt alaposan megfontolni. Az ingatlanjogászok egy része nem pártolja az efféle ügyleteket, nem véletlenül. A szerződők bizonytalan kimenetelű vállalkozásba fognak, az ingatlantulajdonos éppúgy, mint a járadékfizetésre, tartásra kötelezett.
– Az életjáradéki szerződés megkötése után rögtön elindítható a tartásra kötelezett fél tulajdonjogának átvezetése az ingatlan-nyilvántartásba azzal a megjegyzéssel, hogy életjáradékra jogosult az ingatlanban maradó „eredeti” tulajdonos – tájékoztatta lapunkat Dr. Izsák Orsolya ingatlanjogász.
Mint kifejtette: az életjáradékra jogosult abban érdekelt, hogy szerződőpartnere a vállalását szerződés szerint teljesítse. Ha vegyes – életjáradéki és tartási – szerződés köttetett, a tartásra kötelezett havi rendszerességgel fizesse a járadékot, emellett segítséget is nyújtson a rászorulónak, megállapodás szerint vásároljon be, vegye ki részét a házimunkából, esetleg ápolja, ha gyengélkedik. A tulajdonos élete végéig az ingatlanban maradhat, ám a tartásra kötelezett felet a házába vagy lakásába is fogadhatja. Könnyen előfordulhat azonban, hogy a jóhiszemű házigazda ezzel újabb gondot vesz a nyakába. A kötelezettségvállalásokat pontosan tartalmaznia kell a szerződésnek, de még így is nehéz ezeket betartatni. Az igazságszolgáltatást ugyan segítségül hívhatja a tulajdonos, ha jogos elvárásai nem teljesülnek, de a gyakorlat mást mutat. Az ingatlanjogász szerint ugyanis a beteg, idős emberek a legritkább esetben hajlandók és képesek bírósághoz fordulni, hogy érvényt szerezzenek igazuknak vagy követeljék az eredeti állapot helyreállítását.
A járadékfizetésre kötelezett felet jó esetben vezeti a lelkiismerete, de ôt – bármennyire is kényelmetlen ezt kijelenteni – elsősorban a lakásszerzés motiválja, vagyis az, hogy a közeli vagy távolabbi jövőben ingatlantulajdonossá válhat. Az életjáradéki szerződést kötő felek érdekei tehát köszönőviszonyban sincsenek egymással.
Az életjáradéki szerződések egyik specifikuma éppen mint amennyi az ingatlan értéke – a bíróság ez esetben nem vizsgálja a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő nagy értékkülönbségét, említi példaként dr. Izsák Orsolya.
Tovább bonyolíthatja a helyzetet, ha újabb szereplők is színre lépnek, mégpedig a természetes örökösök. Viszonylag gyakori, hogy az örökösök a tulajdonos halálát követően támadják meg az életjáradéki szerződést. Úgy érzik, jogos örökségüktől fosztották meg őket. Arra hivatkoznak, hogy az örökhagyó – ha nem is volt gondnokság alatt – cselekvőképtelen állapotban írta alá az életjáradéki szerződést.
Ilyenkor csak a szerződés napján kiállított orvosi szakvélemény szolgálhat bizonyítékként. Az ingatlanjogász tapasztalatai szerint általában igazat ad az örökösöknek a bíróság, s átvehetik a hagyatékot; az ingatlantól ily módon eleső „életjáradékos” pedig költségeinek megtérítését követelheti.
Tartási vagy ápolási szerződés nemcsak saját tulajdonú, hanem önkormányzati lakásokra is köthető. A tartásra kötelezett fél – az önkormányzat hozzájárulásával – ez esetben a bérleti jogviszony folytatására jogosult a tartási szerződés alapján.
Forrás: Ingatlanpiac
2008. augusztus 5.